Nincs "nyelvérzékem"

Szerintem ezt a fogalmat mindenki túlmisztifikálja, ez a legjobb kifogás, ha nem megy valami, a legkönnyebb azt mondani, hogy nincs nyelvérzékem, ha éppen nem olyan ütemben történnek a dolgok, amilyenben szeretnénk.

Nyilván vannak olyan emberek, akik képesek megtanulni több nyelvet is, de nem kell mindenkit hozzájuk hasonlítani, meg azért meg kell azt is nézni, hogy milyen nyelveken tudnak. Ha valaki beszél egy nyelvet nagyon jól, akkor a többi „családtagját” már nem olyan nehéz megtanulni, ha van kedved és időd hozzá. Nyilván mondjuk, ha finnül vagy észtül beszélünk, akkor megszívtuk, de egyébként működik.

Nyelvérzéke mindenkinek van, mindenki meg tud tanulni legalább egy nyelvet, ha a saját anyanyelvével tisztában van. Több része van az ún. nyelvérzéknek is és mindegyikben jól teljesíteni elég nehéz, persze sok gyakorlással el lehet érni. Az egyik része az, hogy képesek vagyunk a nyelv hangjainak felismerésére, tudjuk, hogy amit leírunk, hogyan ejtjük ki. Aztán van az a része, hogy felismerjük-e egy mondaton belül ugyanazt a szerepet betöltő szót vagy kifejezést, látjuk-e az összefüggést a szavak mondatbeli szerepe és a felépítése között, és persze van az asszociatív memória a szavak tanulásával kapcsolatban.

Nekem sincs különleges nyelvérzékem, a legtöbb kollégámmal ellentétben nekem úgy jött az angol, hogy kicsi korom óta ez volt az álmom és keményen tanultam a suliban, majd átmentem a nyelvvizsgákon, aztán diploma és bumm már tanítottam is. Nem azért lettem nyelvész és tanítok angolt, mert kiskorom óta erre vágytam, hanem dühből. Szerettem az angolt, mert a némethez képest nekem könnyebben ment, számomra logikusabb a felépítése, plusz mindenhol ezt hallom, és ezt olvasom, sokkal természetesebbnek tűnt.

Visszatérve a dühre, idegesített, hogy akkoriban olyan embereknek lett meg a nyelvvizsgája, akik tudtam, hogy nálam rosszabbul beszélik a nyelvet, nekem meg nem sikerült a nyelvvizsga. Konkrétan 5 ször nem sikerült az írásbelim, 3 havonta jártam nyelv vizsgázni (szüleim nagy örömére:D), már lassan egy negyedéves programmá vált, de valamin mindig elbuktam, a végén már a személyimet sem kérték a vizsgáztatók. Azt azért hozzá kell tenni, hogy rohadt figyelmetlen vagyok és voltam is, nem olvasom el a kérdést teljesen, de már válaszolok, mert azt hiszem, hogy az a vége, ami szerintem kellene, hogy legyen, aztán persze nem. Most már nem vagyok ilyen, legalábbis angolban nem, viszont látom, hogy nagyon sokan ugyanígy vannak vele.

Ezek a tapasztalatok szerintem nagyon fontosak voltak számomra a pályán, tudom milyen nyelvvizsgán megbukni, tudom milyen az, amikor a jövőd múlik rajta és elbukod, tudom milyen nekimenni a következőnek úgy, hogy előtte már 5ször megbuktál, tudom milyen érzés ezt közölni bárkivel, viszont azt is tudom, hogy meg lehet csinálni. 

Néha meg kell tapasztalni a bukást, hogy aztán értékelni tudjuk a sikert (megint rohadt bölcs vagyok, előttem csak kb 10 000szer mondták ezt), de ez tényleg így van. Büszke vagyok a bukásaimra, soha nem titkoltam ezt senki előtt, viszont bármiben elbuktam azóta, mindig arra gondoltam, hogy ha akkor képes voltam rá, hogy 6odszorra nekimenjek, akkor most is képes vagyok rá, persze igyekszem azért nem 6szor megpróbálni mindent, de ha ennyi kell, akkor ennyi kell. 

Szóval nincs ilyen kifogás, hogy nincs „nyelvérzékem”, mert nekem sincs abban az értelemben, de ha nekem sikerült, akkor mindenkinek sikerülhet előbb vagy utóbb.