Halloween – nem tehetsz ellene semmit

Minden évben eljön az a nap, október 31, azaz Halloween estéje, amikor az átlag magyar idióta (már bocs, akinek nem inge…) sikító frászt kap, hogy minek kell ünnepeket átvenni Amerikától és, hogy ez csak a Nyugat majmolása, és egyébként is nekünk, magyaroknak mindenszentek és halottak napja van. Rohadtul ki tudok akadni ezeken a megnyilvánulásokon, amik annyira nem is lennének idegesítőek, ha lenne valami alapja, vagy ha a nagy magyarságot hangoztatók 90%-ka nem akarna kimenni  külföldre dolgozni, vagy esetleg már azt is teszi.

Az első baromság, ami mindig  a facebookon és mindenhol kering, hogy a Halloween az a mindenszentek és halottak napja helyett van, kvára nem, mert mind a kettő különböző ünnep, vagyis mind a három, plusz nem is Amerikából ered, hanem Írországból és egy kelta ünnep. Utána lehet nézni a neten.

A másik dolog, amit nem értek, hogy egy ünnepet miért egy nemzethez kötnek, rohadtul semmi köze hozzá, ez vallás függő. Valóban a Halloween mára elvesztette az ősi tartalmát, leginkább a gyerekeknek nagy buli ez, hogy lehet tököt faragni, meg jelmezbe bújni, olyan, mint a farsang, csak itt még csokit is kapnak. Ez miért rossz, a gyerekek tök jól elszórakoznak a jelmezeikben és ennyi, nincs szó semmiféle halottak iránti tiszteletlenségről, ahogy egyesek ezt az ünnepet definiálják. Nem láttam még egy gyereket sem a temetőben flangálni ilyenkor sírokat döntögetni, azt sajnos megteszik sokan mások, sokszor máskor.

Az Amerika majmolásról meg annyit, hogy valaki elkezdte ezt a dumát és a sok birka meg megy utána. Pedig nézzünk csak körül, mi nem Amerika, ami Magyarországon van. A ruha, amit hordasz, a zene amit hallgatsz, az étterem ahova jársz, a műsor a TVben, vagy a film a moziban, amit nézel nagyrészt Amerikából származik, de még nagyon sok minden, ha csak a nyelv változásait vesszük alapul. Szóval Amerika mindenkinek ott van az életében valamilyen szinten, de ha nem Amerika, akkor valamelyik más nemzet, pl elektronikai cikkek közül gondolom, senki nem magyar márkákat használ, már ha egyáltalán van ilyen, nem tudom.

El kéne végre fogadni, hogy Magyarország egy nagyon kicsi ország, és mindenféle hatás éri, amiket beépít a saját kultúrájába. Persze tök király a hátrafelé nyilazás, meg a matyó mintás abroncsos szoknya, de gondolom, túl sokan nem használják őket a minden napokban. Ha meg igen, akkor bocs. Ez a 21. század, ha nem tetszik, akkor is az, és az is marad, amíg nem jön a 22.

Remélem, akik most fortyognak a Halloween-en karácsonyfát sem állítanak, mert az meg Svédországból ered, az is nyugat és a Svédek nagy százaléka beszél angolul is, akkor most ők is fúúúúúúúújjjjj? De gondolom ez senkinek meg nem fordult a fejében, hogy a karácsonyfát megkérdőjelezze, mert hát az normális, egy pár év múlva már a Halloween is normális lesz, és lesz majd más, amin forronghat mindenki. Nem mondom, hogy az ilyen gondolkodás mód miatt tart ott az ország, ahol tart, mert utálom ezt a mondatot, de jelen esetben van benne némi igazság.

Ez megmutatkozik az idegen nyelv tanulásban is, nem egyszer hallottam már, hogy miért nem tanulnak meg az amerikaiak vagy az angolok magyarul, ha idejönnek nyaralni, nekünk miért kell tudnunk az ő nyelvüket?! Azért bmmeg, mert egy 10 milliós ország vagyunk egy olyan nyelvvel, ami másoknak nem jelent semmit, nem a nagyok fognak alkalmazkodni a kicsikhez, ez soha nem is volt így, és nem is lesz.

Szóval szerintem mindenki nézzen magába mennyire „majmolja” Amerikát privátban és utána posztolgasson f.szságokat a Facebookon és egyéb helyeken, hogy ő mekkora magyar attól, hogy utálja Amerikát.

Happy Halloween y’all !

Könnyű vagy nehéz

Mindenki nagyon könnyen dobálózik ezekkel a szavakkal, pedig ezek nagyon szubjektív kijelentések. Mindenkinek az könnyű, amit már tud vagy ért, és mindenkinek az nehéz, amit még nem. Viszont nem szabad csak olyan dolgokkal foglalkozni, amit már ismerünk, és könnyen megy, mert úgy nem fejlődünk. Persze, erre lehet kapásból azt mondani, hogy „de akkor nincs sikerélmény”.

Erre csak annyit mondok, hogy a magyaroknál tök mindegy, mert mindenki rosszul áll hozzá a dolgokhoz. Ha könnyű feladatot kapsz azért nincs sikerélményed, mert agyon vágod azzal, hogy „ hát mert ez könnyű volt”, ha meg nehezet kapsz, akkor azzal, hogy „ ez nem megy, mert nehéz”.

Ha még valakit sikerül is rábírni, hogy csinálja a nehezebb feladatokat és sikerül megcsinálnia, mondjuk 3* annyi idő és energia befektetéssel ahhoz képes, amit könnyűnek ítélt meg, akkor is az a válasz, hogy „jó de mennyire sokáig tartott” – ÉÉÉÉÉÉS? de sikerült nem? Majd legközelebb már kevesebb idő alatt fog menni.

 

Ez leginkább azoknál az embereknél figyelhető meg, akik valamilyen területen nagyon jók, illetve olyanoknál, akik semmiben sem. Akik semmiben sem jók azért reagálnak így, mert eleve elkönyvelik magukat loser-nek, ha nem megy elsőre. Akik viszont kiemelkedőek egy bizonyos területen, ők azért reagálnak így, mert a saját területükön egy „nehezebb” feladatot is képesek megcsinálni rövidebb idő alatt, viszont egy ismeretlen terület „nehezebb” feladata frusztrálja őket, mivel megszokták, hogy nincs akadály számukra. Nem gondolkodnak el rajta, hogy milyen volt, amikor azon a területen kezdtek dolgozni, nekik sem ment minden könnyen, nekem sem, sőt, meg lehet nézni a - Story of my life – posztokat, amiben leírom, hogyan jutottam el idáig. És ez még semminek sem a csúcsa, nekem is még nagyon sokat kell tanulnom és fejlődnöm mindenféle szempontból, de sohasem nyávogtam azon, hogy ez vagy az nehéz. (na jó talán TRX-en:D:D:D)

Nem lehet bevezetni egy feladatot sem úgy, hogy ez most könnyű lesz, mert akkor ha meglátja az első akadályt a diák egyből elkezd vinnyogni (bocs a kifejezésért), hogy hát ez nem is könnyű, de ha úgy vezetsz be egy feladatot, hogy ez nehéz, akkor meg neki sem hajlandó állni, mert fél tőle. Fél tőle, hogy hibázik, hogy kudarcot vall, hogy lerombolja vagy erősíti azt a képet, amit magában felépített. Holott hosszútávon sokkal jobb hibázni és tanulni belőle és később nem elkövetni, mint nem csinálni, így nyilván nem is hibázunk, viszont csak egy helyben toporgunk.

És akkor jönnek a nagy szavak, hogy „én sosem fogom megtanulni angolul”, „én ehhez hülye vagyok” stb. Én sem azért nem tudok németül, mert hülye vagyok hozzá, hanem mert utálom, ezt az utálatot próbálom leküzdeni magamban, mert a mester diplomámhoz kell egy nyelvvizsga és tudom, ha ezt az undort le tudom küzdeni, sima ügy lesz a nyelvvizsga. J Nem keresek folyamatosan kifogásokat, hogy miért is nem álltam még neki tanulni, egyszerűen azért, mert nem szeretem, teljesen más mentalitású nyelv, mint az angol, és nem tetszik ez a mentalitás, de meg fogom tanulni J

Szóval összegezve a lényeg az, hogy ne mindig válaszuk a könnyebb utat, és ne is mindig a nehezebbet. Ha mindig könnyű úton járunk, akkor nem fejlődünk, ha meg mindig a nehézen nincs sikerélmény, de ha a nehezet választjuk, ne féljünk hibázni, de még inkább fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, esetleg másokéból.

Múlt idő - (Past Simple, Past Continuous, Past Perfect Simple, Past Perfect Continuous, Present Perfect Simple, és Present Perfect Continuous)

Talán az egyik legnehezebben angolra átültethető magyar igeidő a múlt idő, mivel nem csak magát az időt hordozz, hanem legtöbb esetben valamiféle plusz információt is a cselekménnyel kapcsolatban. Ezért hiába fordítjuk szimplán múlt időben a mondatot, sok minden függ a körülményektől (van e időpont, cselekvések száma, mennyi ideig történt, még tart-e, elkezdődött e közben egy másik stb)

A hiba, amit a legtöbb nyelvtanuló általában elkövet, az, hogy nem úgy nézi a múlt időt, hogy ez egy szabályrendszer, és nekem ezt meg kell tanulnom, hogy normálisan tudjam használni, hanem egyből el kezd ellenállni, hogy de minek ennyi, mi értelme van stb. Ezzel igazából mindenki a saját helyzetét nehezíti meg, mert a nyelvtan szabályai ettől még nem fognak változni, viszont saját magát annyira frusztrálttá teszi, hogy az életben nem fogja normálisan használni a múlt idő teljes repertoárját.

Szóval most megpróbálom bemutatni, hogy azzal a 6 igeidővel, amivel tudunk múltat kifejezni (Past Simple, Past Continuous, Past Perfect Simple, Past Perfect Continuous, Present Perfect Simple, és Present Perfect Continuous), milyen különbségeket tudunk megjeleníteni. Most a különböző igeidők képzésével itt nem foglalkozom, ez haladóknak való poszt, kezdők még a nagy részét nem tanulták és ez így rendjén is van.

Azt még azért megjegyezném, hogy ezeknél is lehet még több felhasználási mód, pl.: szövegkörnyezettől függően, de most csak az alapeseteket fogom megmutatni és magyarázni. Nem fogom tárgyalni a speciális időhatározókat, amik egyes időkhöz tartoznak, azt mindenki tanulja meg a szabályból.

Past Simple:

1.       I bought a car yesterday.  – Tegnap vettem egy autót. Itt a lényeg az időhatározón van, már lezárult a cselekvés és nincs kapcsolata a jelennel.

2.       I bought a car. – ha simán csak időhatározó nélkül írjuk le ugyanazt a mondatot, akkor is azt jelenti, hogy vettem egy autót, de egy olyan háttér információt hordoz, hogy már soha többé nem leszel képes autót vásárolni, amit persze még ebben a nehéz anyagi helyzetben sem lehet ennyire előre vetíteni.  (Általános reakció: ez mekkora hülyeség – az, de fogadd el, hogy az egyszerű múlt idővel olyan cselekvéseket fejezel ki időhatározó nélkül, ami már nem történhet meg újból)

3.       He lived here for 4 years. – itt a ’for’ szokott megzavarni több embert, mert ezt alapvetően a present perfect-nél szoktuk használni, de itt is lehet. Ilyenkor azt jelenti, hogy már nem lakik ott az illető.

4.       I kissed her when she woke up. – itt a két cselekmény között nem telt el hossz idő, sőt egy időben történtek, és még azt is láthatjuk, hogy csók idejét meghatározta a felébredés, szóval minden szempontból egyszerű múltnak kell lennie.

Past Continuous:

1.       I was watching TV at 3 o’clock yesterday. – itt a 3 óra a lényeg, mert ha nem lenne ott, csak a yesterday akkor egyből egyszerűben kellene írni, így viszont egy folyamatot jelez, mivel TV-t nézni nem tudunk csak egy pillanatig.

2.       I was watching TV while I was eating. – talán ez a legkönnyebben felfogható folyamatos múltas példa, itt mind a két cselekvés folyamatosan, párhuzamosan zajlott a múltban ezért mind a kettő folyamatos lett.

3.       I was watching TV when the phone rang. – itt a folyamatosan zajló TV nézést félbeszakította a telefoncsörgés, ami csak egy pillanatig tartott, kicsit hasonlít az első példához, csak itt az időt a telefoncsörgés jelöli nem egy időhatározó.

Past Perfect Simple:

1.       Before I went to bed, I had watched TV. – ennél az időnél csak annyi a lényeg, hogy tudni kell, melyik cselekvés történt előbb, itt a TV nézés, mert utána mentem lefeküdni, ezért a tv-nézést past perfectbe – azaz régmúltba kell tenni, mert előbb történt és sok idő telt el.

Past Perfect Continuous:

1.       Before I went to bed, I had been watching TV for 3 hours. – Itt csak az a különbség az előzőhöz képest, hogy jelöltük a korábbi esemény időtartamát, ezzel jelezve, hogy folyamatosan zajlott a másik előtt.

Present Perfect Simple:

1.       I have bought a car. – az egyszerű múlthoz képest annyi a különbség, hogy itt a lényeg a cselekményen van, és az autó megvétele a lényeg, plusz azt is jelenti, hogy még valószínűleg vehetek kocsit az életem során.

2.       I have cleaned my room – majdnem ugyanaz a lényege, mint az előzőnek, de ennek a háttér jelentése, az hogy tiszta a szobám, tehát van eredménye.

3.       I have just had breakfast. – éppen most fejeztem be nem rég a cselekvést.

4.       I haven’t seen the Eiffel Tower. – még nem láttam, de még láthatom.

Present Perfect Continuous:

1.       I have been cleaning my room. – szintén múlt időben fordítom, de itt nem az EREDMÉNY a lényeg, hanem a HATÁS. Hatás lehet pl.: koszos a kezem, elfáradtam. pl.: - You look tired? What have you been doin? – I’ve been cleaning my room.

2.       Somebody has been eating from my plate. Somebody has been sleeping in my bed. – (Hófehérke) – bosszúságot fejez ki (Valaki evett a tányéromból. Valaki aludt az ágyacskámban)

Direkt nem kevertem bele a present perfect jelenbeli használatát, mert itt csak a múlt idő a lényeg, illetve direkt hagytam ki a speciális időhatározókat, mint az ago, for, since, yet és already – mivel ezeket meg lehet tanulni a szabályból és igazából egyértelmű a használata. Mármint abból a szempontból, hogy nem érdemes rajta gondolkozni, hogy ezek miért állnak az egyes igeidőkkel, meg kell tanulni sajnos és használni. Szóval ahelyett, hogy felhúzod magad rajta, hogy angolban ennyi féle módon lehet múlt időt kifejezni, a magyarban pedig mindegyik teljesen ugyanúgy hangzik, gyakorold őket és tanuld meg jól használni, mert pont azért tudja kevés ember használni őket, mert könnyebb panaszkodni és fikázni a nyelvet, hogy minek ennyire bonyolítani, ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy ez ilyen. A magyarnál miért nem parádézik senki, hogy múlt időben is ragozunk???? NA UGYE ?!