Könnyű vagy nehéz

Mindenki nagyon könnyen dobálózik ezekkel a szavakkal, pedig ezek nagyon szubjektív kijelentések. Mindenkinek az könnyű, amit már tud vagy ért, és mindenkinek az nehéz, amit még nem. Viszont nem szabad csak olyan dolgokkal foglalkozni, amit már ismerünk, és könnyen megy, mert úgy nem fejlődünk. Persze, erre lehet kapásból azt mondani, hogy „de akkor nincs sikerélmény”.

Erre csak annyit mondok, hogy a magyaroknál tök mindegy, mert mindenki rosszul áll hozzá a dolgokhoz. Ha könnyű feladatot kapsz azért nincs sikerélményed, mert agyon vágod azzal, hogy „ hát mert ez könnyű volt”, ha meg nehezet kapsz, akkor azzal, hogy „ ez nem megy, mert nehéz”.

Ha még valakit sikerül is rábírni, hogy csinálja a nehezebb feladatokat és sikerül megcsinálnia, mondjuk 3* annyi idő és energia befektetéssel ahhoz képes, amit könnyűnek ítélt meg, akkor is az a válasz, hogy „jó de mennyire sokáig tartott” – ÉÉÉÉÉÉS? de sikerült nem? Majd legközelebb már kevesebb idő alatt fog menni.

 

Ez leginkább azoknál az embereknél figyelhető meg, akik valamilyen területen nagyon jók, illetve olyanoknál, akik semmiben sem. Akik semmiben sem jók azért reagálnak így, mert eleve elkönyvelik magukat loser-nek, ha nem megy elsőre. Akik viszont kiemelkedőek egy bizonyos területen, ők azért reagálnak így, mert a saját területükön egy „nehezebb” feladatot is képesek megcsinálni rövidebb idő alatt, viszont egy ismeretlen terület „nehezebb” feladata frusztrálja őket, mivel megszokták, hogy nincs akadály számukra. Nem gondolkodnak el rajta, hogy milyen volt, amikor azon a területen kezdtek dolgozni, nekik sem ment minden könnyen, nekem sem, sőt, meg lehet nézni a - Story of my life – posztokat, amiben leírom, hogyan jutottam el idáig. És ez még semminek sem a csúcsa, nekem is még nagyon sokat kell tanulnom és fejlődnöm mindenféle szempontból, de sohasem nyávogtam azon, hogy ez vagy az nehéz. (na jó talán TRX-en:D:D:D)

Nem lehet bevezetni egy feladatot sem úgy, hogy ez most könnyű lesz, mert akkor ha meglátja az első akadályt a diák egyből elkezd vinnyogni (bocs a kifejezésért), hogy hát ez nem is könnyű, de ha úgy vezetsz be egy feladatot, hogy ez nehéz, akkor meg neki sem hajlandó állni, mert fél tőle. Fél tőle, hogy hibázik, hogy kudarcot vall, hogy lerombolja vagy erősíti azt a képet, amit magában felépített. Holott hosszútávon sokkal jobb hibázni és tanulni belőle és később nem elkövetni, mint nem csinálni, így nyilván nem is hibázunk, viszont csak egy helyben toporgunk.

És akkor jönnek a nagy szavak, hogy „én sosem fogom megtanulni angolul”, „én ehhez hülye vagyok” stb. Én sem azért nem tudok németül, mert hülye vagyok hozzá, hanem mert utálom, ezt az utálatot próbálom leküzdeni magamban, mert a mester diplomámhoz kell egy nyelvvizsga és tudom, ha ezt az undort le tudom küzdeni, sima ügy lesz a nyelvvizsga. J Nem keresek folyamatosan kifogásokat, hogy miért is nem álltam még neki tanulni, egyszerűen azért, mert nem szeretem, teljesen más mentalitású nyelv, mint az angol, és nem tetszik ez a mentalitás, de meg fogom tanulni J

Szóval összegezve a lényeg az, hogy ne mindig válaszuk a könnyebb utat, és ne is mindig a nehezebbet. Ha mindig könnyű úton járunk, akkor nem fejlődünk, ha meg mindig a nehézen nincs sikerélmény, de ha a nehezet választjuk, ne féljünk hibázni, de még inkább fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, esetleg másokéból.