Rendszeres olvasók

2013. október 24., csütörtök

Halloween – nem tehetsz ellene semmit

Minden évben eljön az a nap, október 31, azaz Halloween estéje, amikor az átlag magyar idióta (már bocs, akinek nem inge…) sikító frászt kap, hogy minek kell ünnepeket átvenni Amerikától és, hogy ez csak a Nyugat majmolása, és egyébként is nekünk, magyaroknak mindenszentek és halottak napja van. Rohadtul ki tudok akadni ezeken a megnyilvánulásokon, amik annyira nem is lennének idegesítőek, ha lenne valami alapja, vagy ha a nagy magyarságot hangoztatók 90%-ka nem akarna kimenni  külföldre dolgozni, vagy esetleg már azt is teszi.

Az első baromság, ami mindig  a facebookon és mindenhol kering, hogy a Halloween az a mindenszentek és halottak napja helyett van, kvára nem, mert mind a kettő különböző ünnep, vagyis mind a három, plusz nem is Amerikából ered, hanem Írországból és egy kelta ünnep. Utána lehet nézni a neten.

A másik dolog, amit nem értek, hogy egy ünnepet miért egy nemzethez kötnek, rohadtul semmi köze hozzá, ez vallás függő. Valóban a Halloween mára elvesztette az ősi tartalmát, leginkább a gyerekeknek nagy buli ez, hogy lehet tököt faragni, meg jelmezbe bújni, olyan, mint a farsang, csak itt még csokit is kapnak. Ez miért rossz, a gyerekek tök jól elszórakoznak a jelmezeikben és ennyi, nincs szó semmiféle halottak iránti tiszteletlenségről, ahogy egyesek ezt az ünnepet definiálják. Nem láttam még egy gyereket sem a temetőben flangálni ilyenkor sírokat döntögetni, azt sajnos megteszik sokan mások, sokszor máskor.

Az Amerika majmolásról meg annyit, hogy valaki elkezdte ezt a dumát és a sok birka meg megy utána. Pedig nézzünk csak körül, mi nem Amerika, ami Magyarországon van. A ruha, amit hordasz, a zene amit hallgatsz, az étterem ahova jársz, a műsor a TVben, vagy a film a moziban, amit nézel nagyrészt Amerikából származik, de még nagyon sok minden, ha csak a nyelv változásait vesszük alapul. Szóval Amerika mindenkinek ott van az életében valamilyen szinten, de ha nem Amerika, akkor valamelyik más nemzet, pl elektronikai cikkek közül gondolom, senki nem magyar márkákat használ, már ha egyáltalán van ilyen, nem tudom.

El kéne végre fogadni, hogy Magyarország egy nagyon kicsi ország, és mindenféle hatás éri, amiket beépít a saját kultúrájába. Persze tök király a hátrafelé nyilazás, meg a matyó mintás abroncsos szoknya, de gondolom, túl sokan nem használják őket a minden napokban. Ha meg igen, akkor bocs. Ez a 21. század, ha nem tetszik, akkor is az, és az is marad, amíg nem jön a 22.

Remélem, akik most fortyognak a Halloween-en karácsonyfát sem állítanak, mert az meg Svédországból ered, az is nyugat és a Svédek nagy százaléka beszél angolul is, akkor most ők is fúúúúúúúújjjjj? De gondolom ez senkinek meg nem fordult a fejében, hogy a karácsonyfát megkérdőjelezze, mert hát az normális, egy pár év múlva már a Halloween is normális lesz, és lesz majd más, amin forronghat mindenki. Nem mondom, hogy az ilyen gondolkodás mód miatt tart ott az ország, ahol tart, mert utálom ezt a mondatot, de jelen esetben van benne némi igazság.

Ez megmutatkozik az idegen nyelv tanulásban is, nem egyszer hallottam már, hogy miért nem tanulnak meg az amerikaiak vagy az angolok magyarul, ha idejönnek nyaralni, nekünk miért kell tudnunk az ő nyelvüket?! Azért bmmeg, mert egy 10 milliós ország vagyunk egy olyan nyelvvel, ami másoknak nem jelent semmit, nem a nagyok fognak alkalmazkodni a kicsikhez, ez soha nem is volt így, és nem is lesz.
Szóval szerintem mindenki nézzen magába mennyire „majmolja” Amerikát privátban és utána posztolgasson f.szságokat a Facebookon és egyéb helyeken, hogy ő mekkora magyar attól, hogy utálja Amerikát.


Happy Halloween y’all !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése