Szórend szerintem

Szórend szerintem

Ahhoz, hogy mondatokat tudjunk alkotni bármilyen nyelven, tudnunk kell, hogy milyen sorrendben követhetik egymást a szófajok, illetve mondatrészek. Ergo, ismernünk kell a szórendet.

Elég nagy szívás magyarként angolt tanulni ebből a szempontból, mert a magyar egy úgynevezett agglutináló nyelv, azaz ragozó nyelv, s mint ilyen, úgy változtatja meg szóalakot, hogy ragokat és jeleket ragaszt hozzá. A személyragok is ilyenek, melyek lehetővé teszik, hogy pl. egy ige akárhol elhelyezkedhet a mondatban, mindenki tudja, hogy az egy ige és nem más szófajú szó. Például, mindegy, hogy azt mondom a cselekvés szempontjából, hogy Jancsi a labdát Palinak dobja., vagy Jancsi dobja a labdát Palinak. Fel sem merül, hogy ebben a mondatban nem a ’dobja’ az ige és egyben az állítmány.

Ezzel szemben az angol egy flektáló, vagy más néven fúziós nyelv (gondolom így már mindjárt világosabb:D). Ez azt jelenti, hogy szavakat szintén ellátja ragokkal, viszont azokat általában tőhangváltással építi be és nem leválaszthatóak a szótőtől.

Magyar: énekel – énekelt – ha levesszük a t-t megkapjuk a szótőt.

Angol: sing – sang – itt már nem egyértelmű, hogy hol a rag.

Az angol abból a szempontból is speciális, hogy konkrétan az igéknél egy darab úgynevezett ’személyragja’ van, ez az ’s’ egyes szám 3. személyben jelen időben. Kivéve persze a to be esetében, ahol több alak is van. Ez azért gáz, mert ha nem a megfelelő helyre tesszük az igét akkor vagy értelmetlen a mondat, vagy nem az igei jelentést használjuk.

Kijelentés

Az alapvető szórend az angolban : Alany – Állítmány – Tárgy  (SVO) – Subject – Verb (ige) Object

Pl.: You play tennis

Ez egy egyszerű tőmondat, de ha, felcseréljük a szavakat máris értelmetlenné válik, attól függetlenül, hogy valaki megérti, vagy nem.

Ha határozóink is vannak a mondatban, azok ezután az alap szerkezet után jönnek szép sorban. Persze ennek is van egy meghatározott sorrendje, de ettől néha el lehet térni. Ha egy nem mozgásos igéről beszélünk, mint pl a ’play’ a határozók sorrendje a következő: mód, hely, idő.

You play tennis badly on hard court nowadays. – (Te) teniszezel (játszol teniszt) rosszul salakpályán mostanában.

Valljuk be, hogy eléggé magyartalan, de értelmes mondat, tudjuk mi az alany, ami jelen esetben nincs a mondatban, mert van személyrag, ami megmutatja, hogy melyik szám, melyik személyében beszélünk. Helyesen nyilván úgy mondanánk ezt a mondatot, hogy ’Mostanában salak pályán rosszul teniszezel.’, vagy ’Mostanában rosszul teniszezel salakpályán.’, vagy ’Salakpályán mostanában rosszul teniszezel’.  

Láthatjuk, hogy a magyart sokáig lehet variálni, míg az angol szórend kötött és nem mozdíthatunk ki semmit a helyéről, mert értelmetlen lesz a mondat. A másik fontos dolog, hogy az angol mondatokban mindig van alany, kivéve a felszólításban, mert azt csak második személyben tudjuk megtenni és mivel az egyes és többes szám második személy tök ugyanaz, nincs szükség semmi megkülönböztetésre.

Nézzük mi a helyzet a kérdő szórenddel.

Kérdés:

Hát ezt is megszívtuk, mi magyarok, mert ugye a mi nyelvünkben elég, ha felvisszük a hangsúlyt a kérdő mondat végén, de egyébként szerkezetileg tök ugyanaz, mint a kijelentés. Ez azonban nekünk tűnik csak ennyire rohadtul egyértelműnek. Egy külföldinek nem ennyire egyértelmű, sokszor észre sem veszik, hogy felvittük a hangsúlyt, vagy nem. Ha csak nem visszük túlzásba. Nyilván az angolban is vannak intonációs különbségek a kijelentő és kérdő mondat között, viszont mind a kettőt lehet emelkedő és süllyedő intonációval mondani, csak más lesz a mögöttes jelentése. Pont ezért van az angolban úgynevezett kérdő szórend. Úgy is szokták ezt nevezni, hogy fordított szórend, ez a megnevezés azért gáz, sokszor úgy magyarázzák, hogy az ige helyet cserél az alannyal. Ez csak a TO BE- ra igaz, ez az egyetlen ige, ami főigeként helyet változtathat, és ez is azért mert több alakja van. A helyes megfogalmazás szerintem az lenne, hogy a segédige (ha van) cserél helyez az alannyal, ha nincs, és az ige nem a létige akkor bejön egy segédige. (simple presentben: do/does – simple pastban: did) – tudom így bonyolultabb, de szerintem pontosabb.

Nézzük meg mennyire nem változik az alap szórend soha (csak és kizárólag a segédigék mozoghatnak egy mondatban módváltásnál)

Nézzünk egy kijelentő mondatot, aminek nincs segédigéje:

You play tennis badly on hard court nowadays. –

Nézzük mi történik kérdőben:

DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Észre kell, hogy vegyük, hogy semmi nem változott a szórendben, csak elé került egy segédige, ami, mivel jelen időben beszélünk és a főigét nem mozdítjuk el a DO-lett. (igen a DO betölthet főigei szerepet is, de akkor is bele kell tenni a kérdő mondatba plusszban, mert ha csak simán előre mozgatjuk, akkor segédigeként szerepel és nincs állítmány a mondatban, angolban pedig olyan NINCS! – (DO you do box nowadays?) )

 FONTOS, hogy nehogy belefordítsunk a DO-t a mondatba, hiába van jelentése, ha segédigeként van jelen a mondatban, akkor csak azt mutatja, hogy ez jelen idejű kérdő mondat.

Semmit sem változik a helyzet, ha kérdőszavakat alkalmazunk a mondatra, azaz rákérdezünk egyes mondatrészekre. Arra kell figyelnünk, hogy amire rákérdezünk, azt vegyük ki a kérdésből, nyilván, mivel azt nem ismerjük, azért kérdezünk rá.

DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Szóval nézzük egyenként:

Tárgy

What DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Módhatározó:

How DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Helyhatározó:

Where DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Időhatározó:

When DO you play tennis badly on hard court nowadays?

Láthatjuk, hogy az alapszórend változatlan maradt, annyi történt, hogy a kérdéses részeket „átalakítottuk kérdőszavakká” és az elejére tettük a kérdésnek.

Király nem?

Na akkor nézzük az alanyra kérdezést. Ez egy tök más kérdés fajta, mert itt simple presentben és simple past-ban nem használunk segédigét, azaz do-t does-t és did-t, hacsak nem tagadunk. Szóval, végre megtanultunk kérdezni, erre most minden megváltozik, hát ez ilyen, de nyugi nem gáz ez sem csak fel kell fogni a lényegét. Szóval az előző példákban két dolgot lehet látni, egyrészt mindig a főnév előtt van a segédige, másrészt, amire kérdezünk, azt kivesszük a mondatból. Tehát ha alanyra kérdezünk, akkor kivesszük az alanyt, szívás marad egy DO PLAY ezek így nagyon ritkán állnak egymás mellett, csak amikor valamit hangsúlyozni akarunk, de itt most nem ez a helyzet szóval a DO-t is dobjuk és íme:

Alany:

Who plays tennis badly on hard court nowadays?

Aha király de mit keres ott az „s”. Mivel a WHO és a WHAT egyaránt lehet egyes szám és többes is, ezért egyes számként használjuk, ami ugye a tanultak alapján vonz egy s-t.

Tagadás:

Magyarban ismét egyszerű a dolgunk, mert csak egy „nem” szócskát kell tennünk a mondatba és máris tagadtunk. Angolban is jelen van ez a nem szócska, de ez nem állhat egyedül, hanem mindig csak segédigével. Most jelenleg egyetlen eset jut eszembe, amikor nem segédige után áll, a Hope not. – de itt nem a hope-ot mint cselekményt tagadja, ez egy szerkezet. Szóval segéd ige után áll azaz jelen esetben a do után gy lesz belőle don’t vagy do not.

Egyszerűbb a helyzet, mivel csak egy tagadó segédigét kell beillesztenünk a főige elé és kész is.

You DON’T play tennis badly on hard court nowadays

FONTOS: ilyen változások csak a simple present és simple past igeidőknél vannak, mert ott kijelentő módban nincsenek segédigék így egy plusz szót kell beletenni a mondatban, a többi igeidőben még ennyi változás sincsen a kijelentő mondathoz képest csak a segédigék cserélnek helyet az alannyal kérdésben illetve kapnak egy not-ot tagadásnál, esetleg egy s-t, vagy a megfelelő alakot E/3-ban alanyra kérdezésnél.

Pl.:

You are running

Are you running?

You aren’t running.

Who is running?

Nyugodtan lehet feltenni kérdéseket, mert abból én is tanulhatok J

Ez itt egy általam gyártott tanítási segédeszköz, ami lehetővé teszi, hogy a táblán ide oda rakosgathassuk a szavak nagy részét, ezzel megmutatva, hogy az alap szórend változatlan, nemsokára kifejlesztek egy tanuló verziót is kicsiben: