Rendszeres olvasók

2015. július 6., hétfő

Nincs "nyelvérzékem"

Szerintem ezt a fogalmat mindenki túlmisztifikálja, ez a legjobb kifogás, ha nem megy valami, a legkönnyebb azt mondani, hogy nincs nyelvérzékem, ha éppen nem olyan ütemben történnek a dolgok, amilyenben szeretnénk.

Nyilván vannak olyan emberek, akik képesek megtanulni több nyelvet is, de nem kell mindenkit hozzájuk hasonlítani, meg azért meg kell azt is nézni, hogy milyen nyelveken tudnak. Ha valaki beszél egy nyelvet nagyon jól, akkor a többi „családtagját” már nem olyan nehéz megtanulni, ha van kedved és időd hozzá. Nyilván mondjuk, ha finnül vagy észtül beszélünk, akkor megszívtuk, de egyébként működik.

Nyelvérzéke mindenkinek van, mindenki meg tud tanulni legalább egy nyelvet, ha a saját anyanyelvével tisztában van. Több része van az ún. nyelvérzéknek is és mindegyikben jól teljesíteni elég nehéz, persze sok gyakorlással el lehet érni. Az egyik része az, hogy képesek vagyunk a nyelv hangjainak felismerésére, tudjuk, hogy amit leírunk, hogyan ejtjük ki. Aztán van az a része, hogy felismerjük-e egy mondaton belül ugyanazt a szerepet betöltő szót vagy kifejezést, látjuk-e az összefüggést a szavak mondatbeli szerepe és a felépítése között, és persze van az asszociatív memória a szavak tanulásával kapcsolatban.

Nekem sincs különleges nyelvérzékem, a legtöbb kollégámmal ellentétben nekem úgy jött az angol, hogy kicsi korom óta ez volt az álmom és keményen tanultam a suliban, majd átmentem a nyelvvizsgákon, aztán diploma és bumm már tanítottam is. Nem azért lettem nyelvész és tanítok angolt, mert kiskorom óta erre vágytam, hanem dühből. Szerettem az angolt, mert a némethez képest nekem könnyebben ment, számomra logikusabb a felépítése, plusz mindenhol ezt hallom, és ezt olvasom, sokkal természetesebbnek tűnt.

Visszatérve a dühre, idegesített, hogy akkoriban olyan embereknek lett meg a nyelvvizsgája, akik tudtam, hogy nálam rosszabbul beszélik a nyelvet, nekem meg nem sikerült a nyelvvizsga. Konkrétan 5 ször nem sikerült az írásbelim, 3 havonta jártam nyelv vizsgázni (szüleim nagy örömére:D), már lassan egy negyedéves programmá vált, de valamin mindig elbuktam, a végén már a személyimet sem kérték a vizsgáztatók. Azt azért hozzá kell tenni, hogy rohadt figyelmetlen vagyok és voltam is, nem olvasom el a kérdést teljesen, de már válaszolok, mert azt hiszem, hogy az a vége, ami szerintem kellene, hogy legyen, aztán persze nem. Most már nem vagyok ilyen, legalábbis angolban nem, viszont látom, hogy nagyon sokan ugyanígy vannak vele.

Ezek a tapasztalatok szerintem nagyon fontosak voltak számomra a pályán, tudom milyen nyelvvizsgán megbukni, tudom milyen az, amikor a jövőd múlik rajta és elbukod, tudom milyen nekimenni a következőnek úgy, hogy előtte már 5ször megbuktál, tudom milyen érzés ezt közölni bárkivel, viszont azt is tudom, hogy meg lehet csinálni. 

Néha meg kell tapasztalni a bukást, hogy aztán értékelni tudjuk a sikert (megint rohadt bölcs vagyok, előttem csak kb 10 000szer mondták ezt), de ez tényleg így van. Büszke vagyok a bukásaimra, soha nem titkoltam ezt senki előtt, viszont bármiben elbuktam azóta, mindig arra gondoltam, hogy ha akkor képes voltam rá, hogy 6odszorra nekimenjek, akkor most is képes vagyok rá, persze igyekszem azért nem 6szor megpróbálni mindent, de ha ennyi kell, akkor ennyi kell. 


Szóval nincs ilyen kifogás, hogy nincs „nyelvérzékem”, mert nekem sincs abban az értelemben, de ha nekem sikerült, akkor mindenkinek sikerülhet előbb vagy utóbb. 

2015. július 2., csütörtök

Hogy használjuk a "hogy"-ot?


Furcsán hangzik, de gyakori probléma a „hogy” kötőszó alkalmazása az angolban, mert nekünk csak ez az egy szavunk van erre, viszont angolban többféle módon is ki lehet fejezni.

THAT - HOGY
Az első szó, amit megtanulunk a „hogy”-ra az a „that”. Valójában ez az, ami ténylegesen ezt is jelenti mindenféle sallang nélkül. Ezt leginkább olyan mondatokban használjuk, amikor ún. „reporting verb”-öket használunk pl.: say, know, understand, think stb.
Pl.:      Tudom, hogy ez egy jó nap lesz.
I know that this is gonna be a good day. – itt a „that” nélkül is értelmes mondat, viszont eléje sosem             teszünk vesszőt, míg a magyarban igen.

IF – HOGY…-e
A másik verzió, ami a magyarban szintén „hogy”, illetve nem teljesen, mert igazából „hogy-e”, de mivel nekünk az „-e” az ige után van, az angolban meg egyetlen szó fejezi ki, az „if”, ezért, ha elkezdünk fordítani, általában nem nézzük az ige végét és simán megcsináljuk „that”-tel. Ezt a kötést akkor használjuk, ha pl függő beszédben idézünk, de minden más esetben is, amikor magyarul ott van az „-e” az ige végén.
Pl.:      Megkérdezte, hogy szeretem-e a csokit.
            She asked me if I liked chocolate.
           
            Nem tudom, hogy itt van-e már.
            I don’t know if he is already here.

WHETHER … OR – VAJON / HOGY..-E

Nagyon hasonlít az „if”-re, de ennél a kötőszónál használjuk az „or”-t is. Hasonló a jelentése, eredetileg azt jelenti, hogy „vajon” de általában ezt is „hogy…-e”-nek fordítjuk.

Pl:       Nem tudom, hogy vett-e kenyeret, vagy sem.
            I don’t know whether he bought bread or not.


SO THAT / (IN ORDER) TO – AZÉRT HOGY
Ez a másik, amit nagyon sokszor el szoktak rontani az emberek, mert habár mindenki tudja, vagy megtanulta, hogy ez a két kötőszó azt jelenti, hogy „azért, hogy”, mivel magyarban le szoktuk néha hagyni azt, hogy „azért” és csak a „hogy” marad, ezért nagy a kavarc. Általában hiába mondom, hogy ez egy célhatározói mellékmondat, mert az emberek többségének fingja nincs, mi az, mivel általánosban találkozott vele utoljára, ezért egyszerűbb csak simán annyit tenni, hogy megpróbálni elmondani a mondatot úgy, hogy azt mondjuk a sima „hogy” helyett, hogy „azért hogy”. Innen már könnyebb eldönteni a dolgot, mert már csak két lehetőségünk van, vajon a „so that” vagy a „to” kell. A „to” és az „in order to” jelentésben tök ugyanaz, használatban eltérnek, az utóbbi formálisabb.
SO THAT – ha a két tagmondat alanya nem ugyan az, vagy a második tagmondat módbeli segédigével kezdődik.
Pl.:     
            Különböző alany:
Kinyitom az ajtót, (azért) hogy be tudjanak jönni.
I open the door so that they can come in
Módbeli:
Kinyitom az ajtót, (azért) hogy be tudjak jönni.
I open the door so that I can come in

TO / IN ORDER TO – a két tagmondatnak ugyanaz az alanya, itt azért lehet „to”, mert nem kell ragozni és a „to” után csak ragozatlan infinitive alak jöhet.
Pl.:
            Lementem a boltba, (azért) hogy vegyek kenyeret.
            I went to the shop (in order) to buy bread.

TO – HOGY
A „to” jelenthet simán, „hogy”-ot is, ha valaki utasít minket valamire, vagy mi utasítunk valakit. Ez igazából függő beszéd felszólító módban.

Pl.:
            A feleségem azt mondta, hogy menjek el boltba.
            My wife told me to go to the shop.

Ha tagadni akarjuk a „to” utáni mondatrészt akár ebben a verzióban, akár a másikban, akkor csak egy „not”-ot kell elé tenni. Ez azért van, mert alap esetben valami segédigével tagadnánk, viszont a „to” után csak infinitive állhat, azaz „semmi nem lehet az igén” így pl a don’t vagy a won’t nem fér oda.
            
            My wife told me not to go to the pub.

WHO, WHAT, WHERE, HOW, WHY, WHICH / (HOGY) KI, (HOGY) MI, (HOGY) HOL, (HOGY) HOGYAN, HOGY (MIÉRT), (HOGY) MELYIK
Ez egy másik olyan használat, ahol magyarban gyakran használjuk a „hogy”-ot, de angolban nem, mert a „that” nem állhat másik kötőszóval.
pl.:
            Nem tudom, hogy ki ez.
            I don’t know who he is.
            Nem tudom, hogy mi ez.
            I don’t know what it is.
            Nem tudom, hogy hol van.
            I don’t know where he is
            Nem tudom, hogy hogyan működik.
            I don’t know how it works
            Nem tudom, hogy miért nem jött még.
            I don’t know why he hasn’t come yet.
            Nem tudom, hogy melyiket válasszam.
I don’t know which one I should choose. – itt a which mögött áll egy főnév, vagy a one, ami a főnevet helyettesíti, ha már előtte említettük.

Ezeknél a szerkezeteknél még az is fontos, hogy habár az esetek többségében kérdőszóként alkalmazzuk őket és utánuk kérdő szórend áll, itt nem ez a helyzet. Mivel itt nincs kérdés része a mondatnak, és nem kérdőszóként vannak jelen, így itt simán egyenes szórendet használunk.


Asszem ennyi, ha eszembe jut valami, akkor majd még kiegészítem. Pacsi 

2015. június 30., kedd

Homokra nem lehet várat építeni

Gondolom nincs olyan ember, aki ne hallotta volna már azt a mondást, "hogy homokra nem lehet várat építeni". Ez ugye nyilván azt akarja sugallni, hogy mindenhez erős alapok kellenek. A nyelvtanulásban az erős alapok a nyelvtan és a szókincs.

A nyelvtan egy keret, amibe belepakoljuk a szavakat és mondatokat, majd szöveget alkotunk belőle. Sokan sokfélét állítanak a nyelvtanulással kapcsolatban a nyelvtan fontosságáról. Vannak, akik azt mondják, hogy a nyelvtanra nem kell hangsúlyt fektetni, inkább tanuljuk összefüggéseiben a dolgokat, szituációkra támaszkodva. Mások szerint a nyelvtant kell először megtanulni, hogy aztán a szavakat legyen hová behelyezni. Az az igazság, hogy mindegyik megközelítéssel egyetértek valamilyen szinten. Viszont a tanulók életkori és személyiségbeli sajátosságait is figyelembe kell venni. Ha az anyanyelv nyelvtana már nagyon beépült, akkor elég nehéz úgy tanítani, hogy csak azt mondjuk, hogy "mert ez így van és fogadd el".

Gyakran találkozom olyanokkal, akik azt mondják, nekem nem kell nyelvtan, én beszélni szeretnék megtanulni. Nos van egy rossz hírem, ahhoz kell nyelvtan. Nyilván vannak a nyelvtannak olyan részei, amik nem feltétlenül kellenek, mert a mindennapi kommunikációban alig használjuk. De a legtöbben a nyelvtanon az igeidőket értik, abból valóban nem kell mind a 12, de még hozzátartozik a szórend, a ragozás (jó ez nem nagy cucc), a melléknév fokozás, főnevek többesszáma stb. Ezek azért alapvetően kellenek ahhoz, hogy egy alap szinten képesek legyünk kommunikálni.

A másik dolog, ami miatt szükség van a nyelvtanra, az, hogy ha mi nem is használjuk, nem várhatjuk el mindenki mástól is, hogy ugyan ezt tegye. Például, rendben van, ha valaki nem akarja használni a Past Perfect-et mert szerinte teljesen felesleges (amúgy bizonyos esetekben tényleg az), de ilyenkor megvan a veszélye, hogy nem értjük meg a másikat, ha ebben az igeidőben beszél, vagy nem értjük meg ami le van írva, mert nem tudjuk hová tenni.

Az ilyen "extra" igeidőket legalább felismerés szinten ismerni kell, egyéb más szerkezetekkel együtt, mint pl a műveltetés vagy a fordított szórend, amikor nem kérdésben használjuk. Ahhoz viszont, hogy felismerjük elengedhetetlen az is, hogy gyakoroljuk, mert hiába látod, hogy na ez a Past Perfect, ha életedben nem mondtál vele egy darab mondatot sem és nem használtad szituációkban. Ha nem mész nyelv vizsgázni, akkor igazából teljesen mindegy, hogy ezek után használod-e, vagy sem.

A másik dolog, amiért utálnak az emberek nyelvtan tanulni, az valószínűleg azért van, mert a legtöbb tanár (tisztelet a kivételnek), mindenkinek úgy akarja megtanítani a nyelvtant, ahogy ő tanulta és számára logikus. Ez általában kimerül abban, hogy az igeidőkhöz lediktálnak egy rakat szabályt, aztán nesze fiam mielőtt kimondasz egy mondatot gondold végig az összeset. Van akinél ez működik, és ezt is kell alkalmazni, de jobb ha az ember rendszerben látja a nyelvtant, hogy, leginkább az igeidőknél, minden mindennel összefügg és ha az alapokat bebetonozzák akkor a többi sem fog már akkora gondot jelenteni. Nyilván nem azt  mondom, hogy kapásból el fog kezdeni bárki helyesen beszélni, mert ez nem így működik, akkor már én is beszélnék németül, de gyorsabb lesz az a folyamat, amíg már természetes lesz a használata.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyelvtant már az elején el kell kezdeni használni, ami sok esetben azért nehéz, mert az emberek, és főleg a felnőttek, nagy többsége az anyanyelvén választékosan kommunikál, és biztos, hogy lesznek olyan kifejezések és helyzetek, amivel idegen nyelven nem találkozott még, viszont az anyanyelvén folyamatosan használja. Ilyenkor, ha magától nem megy, segíteni kell neki, hogy leegyszerűsítse annyira a mondandóját, hogy azt el tudja mondani. Ez nem mindig könnyű, és gyors, de működik. 

Szóval végül is egyet értek a mondással, viszont ahhoz, hogy elkezdjünk kommunikálni, elég ha az alap nem homok, de legalább kavics és nem vár áll rajta, hanem házikó, aztán majd később úgyis jön hozzá a cement meg a többi cucc és meglesz a beton meg vár is ;)


2015. június 21., vasárnap

Ritkán használt szavak

Sosem voltam egy élő szótár, és valószínűleg soha nem is leszek az. Mindig is nehezen tanultam szavakat bármilyen idegennyelvből, jó ez mára azért javult, de csak azért, mert minden nap használom a nyelvet úgy  8-10 órában. Egy másik nyelven való kommunikáláshoz nem kell bemagolni a szótárat, persze ha valaki ettől érzi jól magát, akkor nem tartja vissza senki, de felesleges Kommunikálni az tud megfelelően aki el tudja magyarázni azt is amit nem tud. Persze néha jó megtanulni kicsit nehezebb szavakat, főleg szinonimákat, de ez leginkább a nyelvvizsgásokra vonatkozik.

Kétféle szótípust jegyzek meg könnyen, aminek viccesek vagy nehéz a kiejtésük, mint pl a conscientious - lelkiismeretes, diarrhoea - hasmenés vagy az onomatopoeic - hangutánzó. Nem használom őket nap mint nap, de mégis tudom és ahol tudom használom is, eddig az egyetemen kívül az onomatopeic-et egyszer sikerült is :D

Évekkel ezelőtt elkezdtem írni egy kis füzetbe szavakat, amiket sosem használok, vagy nagyon ritkán, de még magyarul is, mivel eleve nem beszélgetek magyarul sem az adott témáról és nem azért, mert ezek speciális szakszavak, hanem mert egyszerűen kívül esik az érdeklődési körömön. 

Ebből írok most párat:

csipa - gum
csapágy - bearings
sárhányó - mudguard
küllő - spoke
frufru - fringe
cipőkanál - shoehorn
padka - roadside
saru - clamp
csörlő - windlass
felezővonal - bisector
lugas - arbor
vonóhorog - hitch
puliszka - mush
lökhárító - bumper
kémcső - test-tube
gyanta (fa) - resin
sunnyog - sneak
sötét tudatlanság - monumental ignorance
agyára megy - hack
puhatestű - mollusc
pelenkázó asztal - changing table
köldökzsinór - umbilical cord
lúdtalp betét - arch supporter
bóvli - shobby
méteráru - dry goods
határeset - border-line case
szorulás - constipation
hashajtó - purgative
leálló sáv - turn-out
csücsörít . primp
csőgörény - go-devil

Nekem ezek a kedvenceim az összes közül, de, ha valaki új szavakat szeretne tanulni, akkor ajánlom a www.wordnik.hu oldalt, egy szótárkészítő hölgyé az oldal és leginkább furcsa szavak találhatók benne, minden nap van egy nap szava, amit meg is magyaráz. 

2015. június 17., szerda

Dalszöveg és helyesírás



Ma kaptam egy linket az egyik új tanítványomtól, Bocitól, ami Timbaland – The way I are c. dalát parodizálta, hogy mennyire nem követik a nyelvtani szabályokat a dalszövegek.
Erről már régóta akartam írni egy posztot csak aztán végül is kiment a fejemből, de most újra elgondolkodtatott a dolog. Amit a videó állít, hogy gyakorlatilag mindegy mit írsz csak rímeljen. Sajnos, vagy nem sajnos, teljesen igaz. Ezek a hibák nem azt jelentik, hogy a szövegíró nem tud helyesen írni, hanem; valószínűleg nem jönne ki a szótagszám, ha nem butítja le. Ezt nevezhetjük szerzői szabadságnak is mivel a lényege nem az egy dalnak, hogy nyelvtani struktúrákat gyakoroltasson, de persze, ha valaki nem ennek tudatában hallgatja őket, akkor lehetnek rossz beidegződések.

Leggyakoribb hibák, amik eltérnek a sztenderd nyelvtantól:
·         dupla tagadás:
o   ain’t no mountain high https://www.youtube.com/watch?v=-C_3eYj-pOM
o   I can’t get no  satisfaction
·         ragozás:
o   can you handle me the way I are?

·         segédige elhagyás
·         szórend
o   and I sure would like some sweet company
·         melléknév-névmás
o   i’m gonna getcha good

Még biztos, hogy vannak olyan hibák, amik most így hirtelen nem jutnak eszembe, de nem is ez a lényege a zenének, hanem a szórakoztatás, elgondolkodtatás és az érzelmek előhozása. Nekem is vannak olyan szövegeim, ahol kisebb nyelvtani csúsztatások vannak, mert oda az kell, mivel vagy dallamot kapok, vagy instrukciókat szótagszám tekintetében és témában, ezért nyilván lesz olyan ami csak kisebb csalások árán fog kijönni, de ettől még nem lesz rossz.


Szóval a lényeg, nyelvtan ne tanuljatok dalszövegekből tanár nélkül, viszont kifejezéseket szóösszetételeket bátran lehet.

2015. március 25., szerda

Tanulj játszva


Már elég rég írtam erre a blogra, szóval már itt volt az ideje. Régen is sokat játszottam órákon különböző játékokat, mert egyrészt sokkal felszabadultabb lesz tőle a hangulat, másrészt pedig sokkal könnyebben meg is jegyzi mindenki a tanultakat a játék során úgy, hogy észre sem veszi közben. Ezt általában csoportban szoktam csinálni, mert úgy sokkal izgalmasabb. Most, hogy elkezdtem egy 4. osztályos csoportot is tanítani még inkább fel kell készülnöm játékokból, mert a gyerekek meg aztán különösen fogékonyak rá.
Most felsorolok néhány játékot, amit szoktam alkalmazni, van amelyik saját, de a legtöbbet persze én is úgy „lopom” J


Az első egy saját készítésű játék, neve nagyon nincsen még, de egy gyerekeknek készült fejlesztő játékból csináltam meg és úgy vettem észre, hogy a srácoknak eléggé bejött. Sajnos nincs elég szín a játékban ahhoz, hogy minden szófajnak különböző színű korongot válasszak ki, de a szavak színeit lehet változtatni. 
A játék lényege, hogy a színek segítségével megtanulják, hogyan kell összerakni egy mondatot. Mindenki saját maga építheti meg a "platformját" a játéknak, amibe aztán belekerülnek a mondatrészek. Az elején nem tűnt úgy, hogy működőképes, de aztán a kicsik elkezdtek helyes mondatokat alkotni szóban, mert emlékeztek, hogy melyik szín, hogy következik a másik után és, hogy azon milyen típusú szó van. 
Eléggé nagy meló megcsinálni, mert le kell laminálni a kártyákat, hogy később is tudjuk használni és megfelelően fel kell ragasztani a korongokra, de megéri a fáradtságot.

A következő játék, amit nagyon szeretek a Paper Plane Contest. Ezt a játékot netről néztem, a lényege az, hogy papírrepülőt hajtogat mindenki, és az osztály különböző pontjaira felragasztunk pontokat érő cetliket, amiket ha eltalálnak a repülővel, megkapják a pontot ami rajta van, ha válaszolnak egy kérdésre, nyilván az anyaggal kapcsolatban. Ezt is nagyon élvezték, mert lehetett versenyezni és nem kellett a padban ülni, mert az néhányuknak nagyon nem megy. 







Egy másik játék, amit használtam mostanában, az a testrészek tanulására irányult, ezt nem olvastam sehol, de persze biztos nem lehetek benne, hogy más nem találta már ki előre. Egy csomó kis postit-re felírogattam testrészeket, amiket azután, hogy megbeszéltük őket flash card-ok segítségével fel kellett ragasztaniuk a csapatukban valakire a megfelelő testrészére. Úgy tűnik ez is működőképes, mert máig emlékeznek olyan szavakra, mint például a köldök, ami azért nem annyira gyakori mint fej, kar stb. A leggyorsabb vagy az, aki a legtöbbet eltalálta nyer. Ez ismét egy lehetőség arra, hogy versenyezzenek kicsit és közben még tanulnak is egy kicsit.

Nem olyan régen olvastam egy tök jó ötletet szótanulásra, amiben a szerző Instagram videókat csinált a megtanulandó szavakról és ezeket feltették instagrammra. Ezek néhány másodperces videók, de meg kell tervezniük a kártyákat és a saját hangjukon kell elmondani a kifejezéseket először csak szavakat aztán kifejezéseket, majd egy teljes mondatot. Ez is nagyon tetszett nekik, mert mindenki 3 kártyát kapott, amire fel kellett írnia a szavát, a kifejezését és a mondatát, majd ki kellett díszítenie a saját tetszésének megfelelően, aztán a végén felvettük videóra. Habár nem került fel Instagrammra, mégis nagyon jól érezték magukat és kicsit kreatívkodhattak a kártyáikkal. A linken meg lehet nézni egyet: https://www.facebook.com/video.php?v=10206371965637615&set=vb.1221901418&type=3&theater

Legutóbb egy olyan játékot próbáltam ki, ami már létezett, csak kicsit átalakítottam, mert jobban illett a csoportomra. Az eredeti játékban, aminek az ötletét a kollégám adta, a táblára felírunk szavakat, jelen esetben a gyakoriságot kifejező időhatározókat és azt a szót kell beletenni egy mondatba, amelyiket eltalálják valamivel. Igazából a játék lényegét nem változtattam meg, csak bevittem egy manapság nagyon népszerű játékot, egy NERF puskát, ami szivacs lövedékeket lő ki és azzal kellett célba venni a táblát. Nagyon élvezték, hogy lövöldöznek, de természetesen az elején fel kellett állítanom néhány szabályt, mert különben katasztrófába torkollott volna a feladatmegoldás. 

2014. november 25., kedd

Arizona - Reborn (Eurovízió / Eurovision)

Nagyon örülök, hogy idén több dalban is lehetőségem volt közreműködni, amit neveznek a magyar nemzeti válogatóra. Elsőként az Arizóna zenekar Reborn c. dala került nyilvánosságra. Nagyon jó volt együtt dolgozni a zenekarral, gördülékeny volt a közös munka. A zenét Gasparik Fecó szerezte, ahogy a dallamot is, Maja, a zenekar énekesnője adja elő, én pedig a szöveget írtam hozzá.
A dal a Reborn, azaz Újjászületve, címet kapta. Ez volt az alap koncepció, tulajdonképpen az egész dal ebből az egy szóból született. Ez egy pozitív dal, arról szól, hogy ha valami nem úgy történik az életünkben, ahogy azt szeretnénk, akkor is legyünk képesek folytatni, vagy újrakezdeni, még ha ez néha nehéz is, és ne hagyjuk, hogy a félelmeink vagy mások irányítsák az életünket.
Remélem nem az utolsó alkalom, hogy együtt dolgozhattam a zenekarral, mert nagyon profik és tetszik, amit csinálnak. Drukkolok, hogy a dal elnyerje a zsűri tetszését és ott legyenek a 30-ban, hogy Magyarország és akár Európa is jobban megismerhesse őket! J

Íme a dal, hallgassátok szeretettel: