Rendszeres olvasók

2015. június 30., kedd

Homokra nem lehet várat építeni

Gondolom nincs olyan ember, aki ne hallotta volna már azt a mondást, "hogy homokra nem lehet várat építeni". Ez ugye nyilván azt akarja sugallni, hogy mindenhez erős alapok kellenek. A nyelvtanulásban az erős alapok a nyelvtan és a szókincs.

A nyelvtan egy keret, amibe belepakoljuk a szavakat és mondatokat, majd szöveget alkotunk belőle. Sokan sokfélét állítanak a nyelvtanulással kapcsolatban a nyelvtan fontosságáról. Vannak, akik azt mondják, hogy a nyelvtanra nem kell hangsúlyt fektetni, inkább tanuljuk összefüggéseiben a dolgokat, szituációkra támaszkodva. Mások szerint a nyelvtant kell először megtanulni, hogy aztán a szavakat legyen hová behelyezni. Az az igazság, hogy mindegyik megközelítéssel egyetértek valamilyen szinten. Viszont a tanulók életkori és személyiségbeli sajátosságait is figyelembe kell venni. Ha az anyanyelv nyelvtana már nagyon beépült, akkor elég nehéz úgy tanítani, hogy csak azt mondjuk, hogy "mert ez így van és fogadd el".

Gyakran találkozom olyanokkal, akik azt mondják, nekem nem kell nyelvtan, én beszélni szeretnék megtanulni. Nos van egy rossz hírem, ahhoz kell nyelvtan. Nyilván vannak a nyelvtannak olyan részei, amik nem feltétlenül kellenek, mert a mindennapi kommunikációban alig használjuk. De a legtöbben a nyelvtanon az igeidőket értik, abból valóban nem kell mind a 12, de még hozzátartozik a szórend, a ragozás (jó ez nem nagy cucc), a melléknév fokozás, főnevek többesszáma stb. Ezek azért alapvetően kellenek ahhoz, hogy egy alap szinten képesek legyünk kommunikálni.

A másik dolog, ami miatt szükség van a nyelvtanra, az, hogy ha mi nem is használjuk, nem várhatjuk el mindenki mástól is, hogy ugyan ezt tegye. Például, rendben van, ha valaki nem akarja használni a Past Perfect-et mert szerinte teljesen felesleges (amúgy bizonyos esetekben tényleg az), de ilyenkor megvan a veszélye, hogy nem értjük meg a másikat, ha ebben az igeidőben beszél, vagy nem értjük meg ami le van írva, mert nem tudjuk hová tenni.

Az ilyen "extra" igeidőket legalább felismerés szinten ismerni kell, egyéb más szerkezetekkel együtt, mint pl a műveltetés vagy a fordított szórend, amikor nem kérdésben használjuk. Ahhoz viszont, hogy felismerjük elengedhetetlen az is, hogy gyakoroljuk, mert hiába látod, hogy na ez a Past Perfect, ha életedben nem mondtál vele egy darab mondatot sem és nem használtad szituációkban. Ha nem mész nyelv vizsgázni, akkor igazából teljesen mindegy, hogy ezek után használod-e, vagy sem.

A másik dolog, amiért utálnak az emberek nyelvtan tanulni, az valószínűleg azért van, mert a legtöbb tanár (tisztelet a kivételnek), mindenkinek úgy akarja megtanítani a nyelvtant, ahogy ő tanulta és számára logikus. Ez általában kimerül abban, hogy az igeidőkhöz lediktálnak egy rakat szabályt, aztán nesze fiam mielőtt kimondasz egy mondatot gondold végig az összeset. Van akinél ez működik, és ezt is kell alkalmazni, de jobb ha az ember rendszerben látja a nyelvtant, hogy, leginkább az igeidőknél, minden mindennel összefügg és ha az alapokat bebetonozzák akkor a többi sem fog már akkora gondot jelenteni. Nyilván nem azt  mondom, hogy kapásból el fog kezdeni bárki helyesen beszélni, mert ez nem így működik, akkor már én is beszélnék németül, de gyorsabb lesz az a folyamat, amíg már természetes lesz a használata.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyelvtant már az elején el kell kezdeni használni, ami sok esetben azért nehéz, mert az emberek, és főleg a felnőttek, nagy többsége az anyanyelvén választékosan kommunikál, és biztos, hogy lesznek olyan kifejezések és helyzetek, amivel idegen nyelven nem találkozott még, viszont az anyanyelvén folyamatosan használja. Ilyenkor, ha magától nem megy, segíteni kell neki, hogy leegyszerűsítse annyira a mondandóját, hogy azt el tudja mondani. Ez nem mindig könnyű, és gyors, de működik. 

Szóval végül is egyet értek a mondással, viszont ahhoz, hogy elkezdjünk kommunikálni, elég ha az alap nem homok, de legalább kavics és nem vár áll rajta, hanem házikó, aztán majd később úgyis jön hozzá a cement meg a többi cucc és meglesz a beton meg vár is ;)


2015. június 21., vasárnap

Ritkán használt szavak

Sosem voltam egy élő szótár, és valószínűleg soha nem is leszek az. Mindig is nehezen tanultam szavakat bármilyen idegennyelvből, jó ez mára azért javult, de csak azért, mert minden nap használom a nyelvet úgy  8-10 órában. Egy másik nyelven való kommunikáláshoz nem kell bemagolni a szótárat, persze ha valaki ettől érzi jól magát, akkor nem tartja vissza senki, de felesleges Kommunikálni az tud megfelelően aki el tudja magyarázni azt is amit nem tud. Persze néha jó megtanulni kicsit nehezebb szavakat, főleg szinonimákat, de ez leginkább a nyelvvizsgásokra vonatkozik.

Kétféle szótípust jegyzek meg könnyen, aminek viccesek vagy nehéz a kiejtésük, mint pl a conscientious - lelkiismeretes, diarrhoea - hasmenés vagy az onomatopoeic - hangutánzó. Nem használom őket nap mint nap, de mégis tudom és ahol tudom használom is, eddig az egyetemen kívül az onomatopeic-et egyszer sikerült is :D

Évekkel ezelőtt elkezdtem írni egy kis füzetbe szavakat, amiket sosem használok, vagy nagyon ritkán, de még magyarul is, mivel eleve nem beszélgetek magyarul sem az adott témáról és nem azért, mert ezek speciális szakszavak, hanem mert egyszerűen kívül esik az érdeklődési körömön. 

Ebből írok most párat:

csipa - gum
csapágy - bearings
sárhányó - mudguard
küllő - spoke
frufru - fringe
cipőkanál - shoehorn
padka - roadside
saru - clamp
csörlő - windlass
felezővonal - bisector
lugas - arbor
vonóhorog - hitch
puliszka - mush
lökhárító - bumper
kémcső - test-tube
gyanta (fa) - resin
sunnyog - sneak
sötét tudatlanság - monumental ignorance
agyára megy - hack
puhatestű - mollusc
pelenkázó asztal - changing table
köldökzsinór - umbilical cord
lúdtalp betét - arch supporter
bóvli - shobby
méteráru - dry goods
határeset - border-line case
szorulás - constipation
hashajtó - purgative
leálló sáv - turn-out
csücsörít . primp
csőgörény - go-devil

Nekem ezek a kedvenceim az összes közül, de, ha valaki új szavakat szeretne tanulni, akkor ajánlom a www.wordnik.hu oldalt, egy szótárkészítő hölgyé az oldal és leginkább furcsa szavak találhatók benne, minden nap van egy nap szava, amit meg is magyaráz. 

2015. június 17., szerda

Dalszöveg és helyesírás



Ma kaptam egy linket az egyik új tanítványomtól, Bocitól, ami Timbaland – The way I are c. dalát parodizálta, hogy mennyire nem követik a nyelvtani szabályokat a dalszövegek.
Erről már régóta akartam írni egy posztot csak aztán végül is kiment a fejemből, de most újra elgondolkodtatott a dolog. Amit a videó állít, hogy gyakorlatilag mindegy mit írsz csak rímeljen. Sajnos, vagy nem sajnos, teljesen igaz. Ezek a hibák nem azt jelentik, hogy a szövegíró nem tud helyesen írni, hanem; valószínűleg nem jönne ki a szótagszám, ha nem butítja le. Ezt nevezhetjük szerzői szabadságnak is mivel a lényege nem az egy dalnak, hogy nyelvtani struktúrákat gyakoroltasson, de persze, ha valaki nem ennek tudatában hallgatja őket, akkor lehetnek rossz beidegződések.

Leggyakoribb hibák, amik eltérnek a sztenderd nyelvtantól:
·         dupla tagadás:
o   ain’t no mountain high https://www.youtube.com/watch?v=-C_3eYj-pOM
o   I can’t get no  satisfaction
·         ragozás:
o   can you handle me the way I are?

·         segédige elhagyás
·         szórend
o   and I sure would like some sweet company
·         melléknév-névmás
o   i’m gonna getcha good

Még biztos, hogy vannak olyan hibák, amik most így hirtelen nem jutnak eszembe, de nem is ez a lényege a zenének, hanem a szórakoztatás, elgondolkodtatás és az érzelmek előhozása. Nekem is vannak olyan szövegeim, ahol kisebb nyelvtani csúsztatások vannak, mert oda az kell, mivel vagy dallamot kapok, vagy instrukciókat szótagszám tekintetében és témában, ezért nyilván lesz olyan ami csak kisebb csalások árán fog kijönni, de ettől még nem lesz rossz.


Szóval a lényeg, nyelvtan ne tanuljatok dalszövegekből tanár nélkül, viszont kifejezéseket szóösszetételeket bátran lehet.

2015. március 25., szerda

Tanulj játszva


Már elég rég írtam erre a blogra, szóval már itt volt az ideje. Régen is sokat játszottam órákon különböző játékokat, mert egyrészt sokkal felszabadultabb lesz tőle a hangulat, másrészt pedig sokkal könnyebben meg is jegyzi mindenki a tanultakat a játék során úgy, hogy észre sem veszi közben. Ezt általában csoportban szoktam csinálni, mert úgy sokkal izgalmasabb. Most, hogy elkezdtem egy 4. osztályos csoportot is tanítani még inkább fel kell készülnöm játékokból, mert a gyerekek meg aztán különösen fogékonyak rá.
Most felsorolok néhány játékot, amit szoktam alkalmazni, van amelyik saját, de a legtöbbet persze én is úgy „lopom” J


Az első egy saját készítésű játék, neve nagyon nincsen még, de egy gyerekeknek készült fejlesztő játékból csináltam meg és úgy vettem észre, hogy a srácoknak eléggé bejött. Sajnos nincs elég szín a játékban ahhoz, hogy minden szófajnak különböző színű korongot válasszak ki, de a szavak színeit lehet változtatni. 
A játék lényege, hogy a színek segítségével megtanulják, hogyan kell összerakni egy mondatot. Mindenki saját maga építheti meg a "platformját" a játéknak, amibe aztán belekerülnek a mondatrészek. Az elején nem tűnt úgy, hogy működőképes, de aztán a kicsik elkezdtek helyes mondatokat alkotni szóban, mert emlékeztek, hogy melyik szín, hogy következik a másik után és, hogy azon milyen típusú szó van. 
Eléggé nagy meló megcsinálni, mert le kell laminálni a kártyákat, hogy később is tudjuk használni és megfelelően fel kell ragasztani a korongokra, de megéri a fáradtságot.

A következő játék, amit nagyon szeretek a Paper Plane Contest. Ezt a játékot netről néztem, a lényege az, hogy papírrepülőt hajtogat mindenki, és az osztály különböző pontjaira felragasztunk pontokat érő cetliket, amiket ha eltalálnak a repülővel, megkapják a pontot ami rajta van, ha válaszolnak egy kérdésre, nyilván az anyaggal kapcsolatban. Ezt is nagyon élvezték, mert lehetett versenyezni és nem kellett a padban ülni, mert az néhányuknak nagyon nem megy. 







Egy másik játék, amit használtam mostanában, az a testrészek tanulására irányult, ezt nem olvastam sehol, de persze biztos nem lehetek benne, hogy más nem találta már ki előre. Egy csomó kis postit-re felírogattam testrészeket, amiket azután, hogy megbeszéltük őket flash card-ok segítségével fel kellett ragasztaniuk a csapatukban valakire a megfelelő testrészére. Úgy tűnik ez is működőképes, mert máig emlékeznek olyan szavakra, mint például a köldök, ami azért nem annyira gyakori mint fej, kar stb. A leggyorsabb vagy az, aki a legtöbbet eltalálta nyer. Ez ismét egy lehetőség arra, hogy versenyezzenek kicsit és közben még tanulnak is egy kicsit.

Nem olyan régen olvastam egy tök jó ötletet szótanulásra, amiben a szerző Instagram videókat csinált a megtanulandó szavakról és ezeket feltették instagrammra. Ezek néhány másodperces videók, de meg kell tervezniük a kártyákat és a saját hangjukon kell elmondani a kifejezéseket először csak szavakat aztán kifejezéseket, majd egy teljes mondatot. Ez is nagyon tetszett nekik, mert mindenki 3 kártyát kapott, amire fel kellett írnia a szavát, a kifejezését és a mondatát, majd ki kellett díszítenie a saját tetszésének megfelelően, aztán a végén felvettük videóra. Habár nem került fel Instagrammra, mégis nagyon jól érezték magukat és kicsit kreatívkodhattak a kártyáikkal. A linken meg lehet nézni egyet: https://www.facebook.com/video.php?v=10206371965637615&set=vb.1221901418&type=3&theater

Legutóbb egy olyan játékot próbáltam ki, ami már létezett, csak kicsit átalakítottam, mert jobban illett a csoportomra. Az eredeti játékban, aminek az ötletét a kollégám adta, a táblára felírunk szavakat, jelen esetben a gyakoriságot kifejező időhatározókat és azt a szót kell beletenni egy mondatba, amelyiket eltalálják valamivel. Igazából a játék lényegét nem változtattam meg, csak bevittem egy manapság nagyon népszerű játékot, egy NERF puskát, ami szivacs lövedékeket lő ki és azzal kellett célba venni a táblát. Nagyon élvezték, hogy lövöldöznek, de természetesen az elején fel kellett állítanom néhány szabályt, mert különben katasztrófába torkollott volna a feladatmegoldás. 

2014. november 25., kedd

Arizona - Reborn (Eurovízió / Eurovision)

Nagyon örülök, hogy idén több dalban is lehetőségem volt közreműködni, amit neveznek a magyar nemzeti válogatóra. Elsőként az Arizóna zenekar Reborn c. dala került nyilvánosságra. Nagyon jó volt együtt dolgozni a zenekarral, gördülékeny volt a közös munka. A zenét Gasparik Fecó szerezte, ahogy a dallamot is, Maja, a zenekar énekesnője adja elő, én pedig a szöveget írtam hozzá.
A dal a Reborn, azaz Újjászületve, címet kapta. Ez volt az alap koncepció, tulajdonképpen az egész dal ebből az egy szóból született. Ez egy pozitív dal, arról szól, hogy ha valami nem úgy történik az életünkben, ahogy azt szeretnénk, akkor is legyünk képesek folytatni, vagy újrakezdeni, még ha ez néha nehéz is, és ne hagyjuk, hogy a félelmeink vagy mások irányítsák az életünket.
Remélem nem az utolsó alkalom, hogy együtt dolgozhattam a zenekarral, mert nagyon profik és tetszik, amit csinálnak. Drukkolok, hogy a dal elnyerje a zsűri tetszését és ott legyenek a 30-ban, hogy Magyarország és akár Európa is jobban megismerhesse őket! J

Íme a dal, hallgassátok szeretettel:



2014. augusztus 19., kedd

Más igeidők kapcsolata a jelen igeidőkkel



Nem tudom ki vette észre, ki nem, de aki régebb óta foglalkozik az angol nyelvvel, annak bizonyára feltűnt, hogy minden igeidő visszavezethető a jelen időre. Nem véletlen, hogy mindegyikből ugyanazok a szerkezetek léteznek (perfect simple, perfect continuous, simple, continuous).

12 igeidőt nagyon nehéz szóban használni, mert amíg nem szokunk hozzá, hogy ezt „így szokták mondani” gondolkodnunk kell a szabályokon, ez nagyon lelassítja a kommunikációt, és emiatt döcögősnek érezzük az egészet, ami azt eredményezi, hogy inkább meg sem próbáljuk. Most egy olyan módszert fogok megmutatni, amit én szoktam használni, ha nem vagyok biztos benne, hogy melyik múlt vagy jövőidőt kell használni. Ez is gondolkozással jár, de ha üzembiztosan tudjuk a Present Simple, a Present Cotinuous, a Present Perfect Simple és a Present Perfect Continuous használatát, akkor meggyorsíthatjuk a folyamatot, és könnyebben hozzászokhatunk ezekhez az igeidőkhöz. Ebben a postban nem foglalkozom a különböző plusz struktúrákkal, amivel időt fejezhetünk ki, mint pl.: to be going to, used to, to be about to stb. Csak és kizárólag az alapeseteket fogom nézni.

Általában, az elején segít, ha tudunk bizonyos időhatározókat, amiket használni szoktunk a jelen időkkel, amik néha lehetnek univerzálisak is.

pl.:
Simple Present:
·         every day
·         usually
·         always
·         rarely
·         never
Present Continuous:
·         now (ez mondjuk abszolút nem univerzális, de sokat segíthet)
Present Perefect Simple
·         never
·         ever
·         already
·         just
·         yet
·         for / since
Present Perfect Continuous
·         for / since

Nyilván ez nem az összes, de mondjuk, hogy a legfontosabbak, amiket ismerned kell, hogy a jelen időkkel kommunikálni tudj.

Szóval nézzünk egy egyszerű példát:
Ezt ábrával is szemléltetni fogom (ahol a szőke kissrác áll, az a jelen, ott mondod a mondatot, pötty, hullámvonal, vagy kapocs jelöli a cselekvést, a többi értelemszerű)



1: Simple (Present, Past,Future)
Tegnap 8 kor keltem.

Valószínűleg ez még nem okoz akkor a problémát, de kezdjük az elején. Ha nem tudod, milyen igeidőt kell használni, helyettesítsük a „tegnap”-ot, a „minden nap”-pal.

Minden nap 8-kor kelek. – mivel a minden nap = every day ezért tudod, hogy ez egyszerű jelen.

I get up at 8 o’clock every day.



Egyszerűen cseréljük fel az időhatározókat, every day ---> yesterday és tegyük múltba az igét.
Vigyázz, mert rendhagyó:

I got up at 8 o’clock yesterday. 

Ha jelenben egyszerű, akkor múltban is az, sőt jövőben is az lesz.

I will get up at 8 o’clock tomorrow



(most azzal ne foglalkozzunk, hogy ez ígéret, jóslás, menetrend, vagy terv)




2:Continuous (Present, Past, Future)
Fekete kalap volt rajtam, mikor láttál.

Nézzük meg ugyanezt folyamatos igeidőkkel. Szóval tegyük át ezt a mondatot is jelenbe (mintha most látnál). Most fehér kalapot viselek.

I am wearing a white hat now.
Most tegyük át mindezt múltba. Mivel az, hogy „láttál” egy pillanat, illetve nem is használjuk folyamatos alakban, ha érzékelést fejez ki ezért az „when you saw me” – ez fogja helyettesíteni a „now”-t a múlt időben, de az alak ugyan az lesz, tehát folyamatos múlt.

I was wearing a white hat when you saw me.




Most nézzük meg jövőben. Mikor találkozunk, fehér kalapot fogok viselni. Itt figyelembe kell venni, hogy a „when” után nem használhatunk „will”-t ezért jelen időben lesz utána az ige. Itt szintén az időhatározói mellékmondat (when-es) játssza a „now” szerepét.

I will be wearing a white hat when you see me.



3: Perfect Simple (Present, Past, Future)

Jöjjenek a perfect-ek. Abszolút hiányoznak a magyar nyelvből, hasonlóan fordítjuk másik igeidőkhöz képest, ezért sokszor keverjük. Figyelem, majdnem az összes időhatározó, ami előfordul a Present Perfect – tel, mehet mindegyikkel. Ha van időhatározó a mondatban, mindig azzal kezdjük, hogy azt fordítjuk le, mert akkor nagy valószínűséggel eszünkbe fog jutni a megfelelő, ha megtanultuk.

Nem akartam megnézni a filmet, mert már láttam. – itt az időhatározó, a „már” = already -à perfect lesz, csak kérdés, hogy milyen.

Nézzük meg „jelen időben”: Nem akarom megnézni a filmet, mert már láttam. à most nem akarom megnézni, azaz a jelenhez képest láttam már, ezért Present Perfect a mondat második része:

I don’t want to watch this film because I have already seen it.



Nézzük múltban, itt már a „már láttam” ugyan az, mint a jelenes mondatban, ezért nehéz fordítani, viszont nem a jelenhez képest láttam a filmet, hanem a múlthoz képest.

I didn’t want to watch that film because I had already seen it.



Nézzük hasonlóan jövőbe. Mire meg akarod nézni azt a filmet, én arra már láttam. (itt a by the time-ra szintén igaz, az ami a when-re, nincs mögötte will)

By the time you want to see that film, I will have already seen it.


4: Perfect Continuous (Present, Past, Future)

Ugyanezt megcsinálhatjuk a folyamatosakra is.

Mire hazajöttél már 3 órája takarítottam a házat.

Bent van egy időintervallum, „for”, azaz tudjuk, hogy ez valószínűleg Perfect Continuous lesz, ha még mindig tart a cselekvés. Na de melyik, vegyük el a múlt iddejű cselekvést és foglalkozzunk csak a „perfect”-tel. 3 órája takarítok. intervallum, múltban kezdődött, még most is csinálom  à present perfect.

I have been cleaning the house for 3 hours.


Nem csúszott el a rajz, azért húztam tovább, mert még valószínűleg folytatódni is fog!

Nézzük az eredeti mondatot, ott annyi a különbség, hogy nem a jelenhez képest nézzük a cselekvés kezdetét és időtartamát, hanem egy másik múltbéli cselekvéshez képest, amit a pötty jelöl.

I had been cleaning the house for 3 hours by the time you arrvied home.




Ugyanez jövőben. Mire hazajössz, már 3 órája fogom takarítani a házat. – itt a jövőbeni időhatározót egy másik jövőbeni cselekvés jelöli (by the time után szintén jelent használunk)

By the time you arrive, I will have been cleaning the house for 3 hours.




Fontos még tudni, hogy a folyamatos múltat és jövőt, sokszor keverjük a folyamatos Perfect-ekkel az adott időben. Ami a legjobban megkülönbözteti őket, az, hogy ha „by the time” van az egyik mondatrészben, akkor biztos, hogy Perfect, ha „when”, akkor viszont mind a kettő előfordulhat. Ha van időtartam megjelölés, akkor perfect, ha nincs akkor „sima” folyamat, legalábbis a legtöbb esetben.

2014. augusztus 1., péntek

Feels so right

Elkészült Bogi új dala a Feels so right, Júlis 30.-án volt a youtube premier és már elérte a 10 000 feletti nézettséget. Minden paramétere megegyezik a We all - al (zeneszerző: Tóth G. Zoltán, szövegíró: Én, hangszerelő: Takács 'Jappan' Zoltán és persze az énekes: Bogi :)) de még a hossza is :D

Egy igazi nyári sláger, ami a bulikról, a szórakozásról, a szerelemről, és persze arról szól, hogy bármi történjék is érezd jól magad. Igazi autóban hallgatós dal, amint éppen a Balatonra tartasz, de ugyanúgy lehet rá bulizni is.
Remélem mindenkinek ugyanúgy fog kellemes és vidám perceket szerezni, mint a We all, ami egyébként közelít az 1 000 000 megtekintéshez a youtube-on és elsőséget szerzett nem csak a MAHASZ listán, de a Viva Chart Show listáján is. 

A szöveg és a refrén könnyen megjegyezhető, még azok számára is, akik nem beszélnek angolul, ezért remélhetőleg sokan fogják majd Bogival énekelni a fellépéseken:)

Hallgassátok szeretettel:)